Nem mer kiállni magáért? Vagy épp túl akaratos? Hogy tanítsam meg a gyerekemet asszertíven kommunikálni?
Sajnos az iskolákban és óvodákban gyakran elszabadulnak az indulatok és a gyermekek agresszívan, erőszakosan bánnak egymással. Már a felnőttekkel szemben is illetlenek és mogorvák. Az együttműködési kompetenciájuk hanyatlóban van. Nem is gondolnánk, hogy ezeket mind befolyásolja a gyermek kommunikációs stratégiája.
3 viselkedés/kommunikációs típust különböztetünk meg
Passzív:
- Hagyja, hogy mások mondják meg neki mit tegyen!
- Azt gondolja nem tud irányítani semmit!
- Elhallgatja, amit akar!
- Vannak saját igényei, de ehelyett inkább másokét követi!
- Konfliktuskerülő
- Bátortalan
Példamondat: "Nekem mindegy mit játszunk. Amit ti akartok, az nekem is jó lesz."
Asszertív
- Tudja, mit akar és azt is teszi
- Nem hagyja, hogy mások döntsenek helyette
- Nem hoz döntéseket mások helyett
- Hatékonyan együttműködik másokkal
- Kimondja amit akar
- Határozott
- Figyelembe veszi mások és saját igényeit is
Példamondat: "Nem igazán van kedvem focizni. Játszhatnánk inkább helyette kosárlabdát?"
Agresszív
- Irányítani és uralkodni akar mindenkin
- Meg akarja mondani másoknak mit és hogyan tegyenek
- Támadó és erőszakos
- Csak a saját igényeit tartja fontosnak
Példamondat: „Az lesz amit én mondtam. Vagy focizol vagy nem játszhatsz velünk!"
A gyermekeket fontos lenne megtanítanunk az asszertív kommunikációra, viselkedésre. A szülő sok mindent tehet ennek kialakulásában. Felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan neveljem asszertív attitűdre a gyermekem?
Mutatok néhány példát:
Kérdezzünk másképp: Ha a gyermek ellenáll, rakjuk félre a megszokott kommunikációs modellünket! Gondolok itt a: „Márpedig megcsinálod, mert én azt mondtam!” mondatra. Kezeljük higgadtan a helyzetet és tekintsük egyenrangú félnek a gyermekünket! Semmiképp sem legyünk szemrehányóak! Hallgassuk végig türelmesen a gyermeket és ne akarjunk vele kimondatni olyan gondolatokat, érzéseket, amiket mi magunk hallani szeretnénk!
Tanítsunk önismeretet: Tanítsuk meg neki az érzéseket megélni (öröm, hála, düh, szomorúság, izgatottság, félelem). Nem elég megtanítani és elkülöníteni ezeket az érzéseket érdemes kimondani is amit érzünk. Meséljünk a nagyszülőkről, saját magunkról történeteket a gyermeknek! Az önismerethez szorosan kapcsolódik a gyökereink mivolta és ismerete.
Pozitív nevelés: Manapság már tömérdek szakirodalma van a pozitív nevelésnek. Bátran dicsérjük meg a gyermekünk, ha tettei arra adnak okot! Adjunk hangot a gyermekünkben rejlő pozitív tulajdonságoknak! Természetesen itt nem a folytonos jutalmazásról és anyagi honorálásról van szó, hanem az egészséges érzelmi megbecsültségről.
Legyünk jó minták: Figyeljünk oda, hogy mit közvetítünk a kommunikációinkkal és a testtartásunkkal egyaránt! Mutassuk meg, hogyan fogadjuk el önmagunkat és másokat! Merjünk hibázni! Amennyiben ha hibát vétünk vállaljuk fel a gyermekünk előtt!
Fontos megjegyezni, hogy az asszertív viselkedés tanulható, fejleszthető!
