betöltés folyamatban...

Lelki és pszichés változások a várandósság alatt - Interjú

2023.02.14. - Interjúk szakértőkkel

Szentes-Torkos Dóra, klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, integratív hipnoterapeuta szakértőnkkel beszélgettünk a várandósság alatti lelki és mentális változásokról.

Milyen lelki, pszichés változások mennek végbe a nőkben a várandósság alatt? Meddig mondható normálisnak a hangulatingadozás, illetve mikor érdemes szakember segítségét kérni?

A szülővé válás az élet egyik legnagyobb változása. A harmadik születésnek is mondhatnánk. Hiszen a világba érkezés és a kamaszkori identitáskialakulás után ez a következő átalakulás, ami után az ember életében semmi nem lesz már ugyanaz. A legnagyobb elköteleződés is, az új szerepünk, a párunk, a formálódó családunk és a születendő baba irányában. Ez a változás nyilvánvalóan intenzív erőkkel zajlik a várandós anyákban (tegyük hozzá, apák esetében is, akikről oly ritkán beszélünk). Azt gondolnánk, hogy csak és kizárólag örömökkel jár ez a folyamat, de ez nem igaz. És nagyon káros is, ha ezt érzékeltetjük a várandós anyával, párral. Hiszen mindaz, amit addig szilárdnak hittek, most felborul és egy új jövevény számára meg kell teremteni a helyet az életükben. Nem csak fizikailag, hanem minden más értelemben. 

Rábólintani a babára. Ez furcsán hangozhat, de bizony ennek is megvan a lélektani ideje a várandósság első időszakában. Aztán egyre inkább arra terelődik a figyelem, hogy mit tud adni ennek a jövevénynek a születendő anya-apa. Mit kapott, mije van, mivel rendelkezik erőforrásokban - és mi az esetleges hiány az életében... Ezek az olykor fájó kérdések tudattalanul zajlanak ugyan, de nagy erőket mozgatnak meg a szülőkben. Ami jelentős, néha nehezen követhető érzelmi változásokkal járhat. De ezek a mélyben zajló változások elengedhetetlenek, szükségszerűek. S csakis ezután érkezik meg a várandós oda, hogy hol, milyen körülmények között, hogyan hozza világra babáját, és hova viszi haza. Ez az utolsó trimeszter megválaszolandó feladata. Látható tehát, hogy milyen széleskörű és nagy a belső munka, amit ez az időszak megkíván. És nem is szólva arról, mennyi lemondással, ambivalencia érzéssel jár....

Ha a várandós nő jól el van látva párkapcsolatában, nagyobb családjában érzelmi és praktikus támogatással, akkor ez nagyban segíti az átalakulás folyamatát. Ilyenkor a belső változást kísérő hangulatok illékonyak. Ha azonban tartósabban negatív gondolatok, kétségek, szorongás hatja át ezt az időszakot, akkor érdemes külső segítséget kérni. Lehet ez pszichológus, perinatális szaktanácsadó, aki ismeri ezen időszak jellemzőit, és segíthet megtalálni, előmozdítani az esetlegesen hiányzó erőforrásokat, megtalálni a szükségszerű kérdésekre a megnyugtató válaszokat.

Nagyon ritkán beszélnek róla az anyukák, viszont előfordulhat - tervezett babavárás esetén is -, hogy valamiért nem tud örülni a kismama a magzatnak. Mi válthatja ezt ki? Hogy lehet ezt a lelkiállapotot boldogsággá transzformálni?

A fentiek talán már megvilágítják, mi is magyarázhatja ezt. Elképzelhető, hogy a várandós nő időközben szembesül azzal, hogy külső környezete, kapcsolati viszonyai nem támogatják igazán a baba érkezését. Ez nyilvánvalóan krízisszituációt teremthet. Ugyanakkor a szorongások, állandósuló negatív gondolatok azt is megmutathatják, hogy ő maga nem áll még készen egy ekkora személyiségváltozásra. Hogy az idáig vezető, szükséges felkészítő tapasztalatokból valami kimaradt az élettörténete során. Valamelyik személyiségfejlődési szinten megakadása van, amelyet tudattalanul érezhet. Hogy nem alakult ki a magába vetett bizalma, hogy nem érzi, igazán adni tudna a kisbabájának, mert esetleg még neki is hiánya van. Ezek a felismerések persze nem fogalmazódnak így meg, csak a szorongás az, ami jelen van. Mondjuk akár éppen a baba egészségére, fejlődésére irányulóan, kényszeresen és megnyugtathatatlanul... 

Szerencsére az időszak sodró lendületű átalakulása lehetőséget ad ezen hiányok hatékony áthidalására, kidolgozására. Ha időben segítséget kap egy ilyen tüneteket mutató várandós anya, akkor könnyen átlendülhet a hiányokon, és mielőbb megnyugtatóan rendezheti érzelmeit. Ez a család minden tagjának jóllétét szolgálja.

Szentes-Torkos Dóra weboldala

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!

Szakértőink

Maczkó Nóra
pre- és posztnatál tréner, dietetikus, kinesio és kismama tape terapeuta, hormonegyensúly tanácsadó, metamorf masszőr, vezetett meditációs szakember és gyakorló Anyuka
Szentes-Torkos Dóra
Klinikai szakpszichológus, Pár- és családterapeuta, Integratív hipnoterapeuta
Oláh Gabriella
klinikai-és ifjúsági szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta
Horváth Réka
perinatális szaktanácsadó
Vargáné Bella Tünde
furulyatanár és zeneóvodai foglalkozásvezető szaktanár
Szűrné Hodossy Hajnalka
kismama jógaoktató, dúla, szülésfelkészítő tréner, kismama és női intim torna tréner, intim medical specialista, intim fitnesz oktató, babás jógaoktató, hatha jógaoktató
Hegedűs Orsolya
szülő-gyermek-ifjúsági coach, kapcsolatközpontú terapeuta, pedagógus