A perinatális tanácsadás, mint segítő szakma felszálló ágban van ma Magyarországon. Egyre több édesanya dönt amellett, hogy segítő bevonásával készül fel élete legszebb és legnagyobb feladatára: az anyaságra.
Horváth Réka perinatális szaktanácsadóval készült interjúnkat olvashatjátok:
Egy viszonylag új segítői területet szeretnénk bemutatni az Olvasóinknak. Ki a perinatális szaktanácsadó és kinek nyújt segítséget?
A perinatális szaktanácsadó egy valóban új leginkább lelki, pszichés jellegű segítő foglalkozás. Elnevezésében a perinatális szó a szülés és születés körüli időszakra utal. A perinatális szaktanácsadó a várandósság tervezésétől egészen a kisgyermek hároméves koráig kíséri, támogatja a szülőket.
Az egyetemi képzés az ELTE pszichológiai karán folyik és a pszichológiai ismeretek mellett orvostudományi tudáselemeket is tartalmaz. Így egy perinatális szaktanácsadó megismerkedik a fogantatás, a várandósság, a szülés, valamint az anyaság és az apaság biológiai és főként lélektani változásaival, jellemzőivel, kihívásaival.
Munkák azért is bír nagy jelentőséggel, mert egyre többen ismerik fel, hogy egy kisbaba érkezése nem csupán biológiai folyamat, hanem egy lélektani átalakulás is. A várandósság különböző trimeszterei más-más pszichés témákat hoznak, amely során nagyon fontos támogatni lelkileg is a szülőket. A baba világrajövetelére: a hüvelyi szülésre vagy a császármetszésre is érdemes lélekben is ráhangolódni, ahogyan a gyermekágy kihívásaira. Hiszen a kisbaba mellett egy anya és egy apa is születik majd.
Mondhatjuk, hogy a test-lélek-szellem hármasát figyelembe véve dolgozol?
Teljes mértékeben. A test és a lélek nem választható szét, a perinatális időszak pedig olyan különleges állapot, amikor egy anya nem csak saját testét és lelkét, hanem kis magzatának a testét és lelkét is egy személyben hordozza. Több csatornán keresztül is hatnak egymásra: érzik egymást, hiszen az anya tapasztalja a baba, mozgásait, a baba hallja édesanyja hangját, szívverését. A méhlepényen keresztül számos anyag, kémiai információ áramlik a várandós nő és a magzat között, például az anya táplálkozásáról, életmódjáról, lelki állapotáról hormonok formájában. A legkülönlegesebb pedig az az intuitív csatorna, ami anya és magzata között létezik, amivel lelki szinten is kapcsolódnak egymáshoz és bizony ez a születés után is egy aktív kapcsolódás marad közöttük. Tehát amikor egy várandós nővel vagy egy csecsemő, kisgyermek édesanyjával dolgozom akkor közvetetten a babára, a kettőjük kapcsolatára is hatunk. Az is nagyon fontos, hogy a testi és lelki tünetek kéz a kézben járnak ebben a különleges időszakban is, tehát ha foglalkozunk az anya lelkével, átkeretezzük a nehézségeket, felszínre kerülnek a pozitívumok akkor nemcsak lelki, de testi szinten is jobban lesznek. Természetesen nemcsak az anyák, de a babák, sőt az apák is. Hiszen egy anya csak akkor tud adni, anyaként jól funkcionálni, ha ő is jól van testileg-lelkileg-szellemileg egyaránt.
Mik azok a kihívások, problémák amivel a leggyakrabban fordulnak hozzád a párok, kismamák?
Elég széles az a témakör, amivel foglalkozom. Kisérek anyákat és apákat a várandósság során, felkészítem őket lelkileg a baba világrajövetelére, legyen szó akár hüvelyi szülésről, akár császármetszésről. Tartok úgynevezett Áldás adás ünnepeket (Blessingway) amelyben megtartó női körben: a várandós anya női rokonai barátnői körében ünnepeljük és erősítjük a kismamát a szülés előtt.
Tartok szülést és császármetszést feldolgozó konzultációkat, foglalkozom a gyermekágyas időszak kihívásaival. Különös tekintettel arra, ha valamilyen okból elmaradt vagy nem úgy sikerült az aranyóra, a kezdeti egymásra hangolódás a babával, ahogyan a szülők szerették, elképzelték volna. Sokszor téma még a táplálás, szoptatás, az altatás kihívásai, valamint a testvérek helyzete.
Ha viszont a nehezebb élethelyzeteket nézem, akkor kisírem és támogatom a szülőket a lombikprogramok időszakában, a vetélések, a baba elvesztése vagy betegsége, a magzat fejlődési rendellenességeinek esetén. Ilyenkor elengedhetetlen a gyógyító gyászmunka útján kísérni a szülőket. A perinatális veszteségek mellett a másik fontos szakterületem a koraszülésen átesett anyák és apák lelki és mentális támogatása, gyógyítása.
Hogy zajlik nálad egy konzultáció? Mire számíthatnak az anyukák, apukák akik felkeresnek?
Online tartom a 60 perces konzultációimat. Így a világ bármelyik részéről tudunk kapcsolódni egymáshoz, miközben az anya akár ülhet a baba szobájában, így még szoptatás közben is tudunk beszélgetni, ami nagy előny tud lenni, főleg a kisbabás családok esetében. Minden konzultáció egy biztonságos, védett, megtartó támogató közeg, ami fontos ahhoz, hogy a szülők meg tudjanak nyílni. A téma, az érzelmi fókusz természetesen mindenkinél más, a lényeg azonban az, hogy a konzultáción résztvevő anyák, apák vagy akár, ha közösen jönnek akkor együtt, de őszintén, önazonosan, az érzelmeikre, nehézségeikre nyitottan tudjanak jelen lenni. Ha ez az őszinte, érzékeny nyitottság meg van önmaguk felé, akkor biztosan jól fogunk tudni együtt dolgozni. Hiszen nagyon fontos szétszálazni a gondolatokat, hiedelmeket, elvárásokat, érzelmeket, oldani a nehéz megéléseket és megtalálni, hogy az érintett szülő számára mi a legideálisabb, legjobb út, módszer a jobb közérzethez, hangulathoz, az „elég jó anyaság és apaság” megéléséhez vagy a lelki gyógyuláshoz.
További információt Réka munkájáról ITT olvashatsz! Facebook, Instagram