Hogy tanítsuk meg önállóan elaludni gyermekünket? - Babaalvás szakértőnk válaszol
Az előző cikkben T. Lilik Andrea az óvodás korú gyerekek alvási szokásairól írt bővebben, most pedig azt a témát járjuk körbe, hogy mikor és hogyan lehet megtanítani a kisgyerekeknek azt, hogy önállóan is el tudjanak aludni. Illetve megnézzük, hogy mi állhat a háttérben, ha egy kisgyermek lefektetéskor sír.
Meg lehet tanítani egy kisgyermeket az önálló elalvásra? Mikor jön el az ideje, és hogy tanítsuk meg rá?
Nem szívesen használom a „megtanítani” szót ebben a kontextusban, viszont van az az életkor, amikor már szépen meg lehet beszélni, rá lehet vezetni a gyerkőcöt az egyedül elalvásra, amennyiben ez a szülői igény és a gyermek is érett rá. Azt azért muszáj hozzátennem, hogy ez nem minden helyzetben és nem minden gyermektől várható el: ha az adott gyerek szorongóbb, nem érzi magát biztonságban, vagy fokozottan igényli a szülői közelséget, akkor egyáltalán nem javaslom az erőltetést. Induljunk ki abból, hogy mi felnőttek is van, hogy nehezebben alszunk el egyedül, bármennyire furcsán is hangzik, alapvetően a legtöbb esetben az alvás is akkor a legnyugodtabb, ha az egy társas tevékenység.
Óvodáskorban már sok eszközt meg lehet próbálni, ha változtatni szeretnénk például az elalváson. Van, akivel tényleg elég megbeszélni a változást, és van, akinél remekül működik, ha szerepjáték közben „begyakoroljuk” az adott szituációt.
Behozhatunk olyan fokozatos technikákat is, mint például a „kiszaladok-módszer”. Ennek lényege, hogy az esti rutint követően egy-egy pillanatra kimegyünk a szobából valamilyen hihető indokkal (például: „csak gyorsan kimegyek inni”, vagy „kiviszek egy szennyest”), majd pár másodperc múlva rögtön vissza is térünk. Ezzel azt tanítjuk meg a gyermeknek, hogy bár fizikailag épp nem lát minket, attól még ott vagyunk a közelben, és mindig visszatérünk hozzá. Idővel ezeket a rövid távolléteket óvatosan nyújthatjuk (pl. „kimegyek mosdóba”, majd „kivasalom holnapra a blúzom és jövök”), de csak addig a pontig, amíg a gyermek biztonságérzete megmarad. Ha ellenáll, felélénkül, ő is kijön, vagy sírni kezd, akkor ennek nem most van itt az ideje. Véleményem szerint ebben a helyzetben nem előnyös elővenni a „szigort” és összeveszni vele, mert az kontraproduktívan hathat a céljainkra.
Mi állhat a háttérben, ha egy kisgyerek lefektetéskor sír? Hogyan lehet eldönteni, hogy túlfáradt, fél, vagy egyszerűen még nem álmos?
Ebben a helyzetben nem mindegy, hogy a sírás az esték állandó jellemzője, vagy csak egy-egy alkalomról van szó. Szülőként mi ismerjük a legjobban a gyermekünket, mi látjuk az összefüggéseket a napközbeni események és az esti hangulat között. Lehet, hogy az adott napon több volt a stressz, történt valami az óvodában, amit nehezebben dolgoz fel a kicsi, vagy valamiért nyomasztja az éjszakai elválás gondolata a szülőtől.
A túlfáradásra következtethetünk az aznapi eseményekből is: aludt-e napközben, mennyi inger érte a gyermeket, vagy volt-e valamilyen nagyobb változás a rutinjában. Ha a túlfáradás miatt sír, akkor a gyerkőc általában vigasztalhatatlannak tűnik, láthatóan nem tud ellazulni, és bár jellemzően váltig állítja, hogy „ő egyáltalán nem is fáradt”, közben majd leragad a szeme. A sírás ilyenkor általában keserves, és az idegrendszeri túltöltöttség miatt sokkal nehezebben nyugtatható. Fontos, hogy szülőként ilyenkor higgadtak tudjunk maradni és minél nyugodtabb légkört biztosítani a gyermekünknek. Éreztetni vele, hogy mi az ő oldalán állunk és biztonságban van.
A félelem óvodáskorban válik igazán gyakori okká a fantázia fejlődésével. Ha ez áll a sírás mögött, akkor a gyermek valószínűleg konkrétan meg is fogalmazza a szorongását, például, hogy „fél a sötétben”, vagy „nem akar rosszat álmodni”. Ilyenkor nem dühös, hanem inkább szorongó, és láthatóan a biztonságot, a szülői védelmet keresi. Ebben az esetben fontos, hogy ne bagatellizáljuk el a gyermekünk félelmét, viszont ne is kezdjünk szörnyeket keresni az ágy alatt. Készíthetünk közösen álom csapdát az ágya fölé, vagy „varázs sprayt”, ami távol tart minden rosszat, de sokat segíthetnek az elalvás előtti megerősítő mondatok is (pl.: „Ma éjjel nagyon jól fogok aludni. Semmi rosszat nem fogok álmodni. Az ágyamban biztonságban vagyok, anya és apa nagyon vigyáznak rám.”).
És persze ott van az az eset is, amikor egyszerűen még nem álmos a kicsi. Erre is következtethetünk a napunk alakulásából: ha például tudjuk, hogy az óvodában aznap nagyon jól és hosszan kialudta magát, akkor érdemes lehet rugalmasnak lenni, és kicsit később kezdeni az esti rutint. A sírás mögött ilyenkor többnyire a tiltakozás áll: a gyermek próbál alkudozni, mindenféle okot és kifogást keresni a nem alvásra, és amikor ezekkel falakba ütközik, abból kerekedik a feszültség.
Ha ezeket kizártuk, akkor jöhetnek a fizikai okok, mint például egy kezdődő betegség vagy frontérzékenység, amik szintén megnehezíthetik az elcsendesedést.
Instagram: @ketkaromban
