Ha rákerestél erre a témára, nagy eséllyel már átélted ezt a helyzetet: megfogadtad, hogy nem fogsz kiabálni, aztán mégis megtörtént és utána jött a bűntudat.
„Miért nem tudom ezt nyugodtan kezelni?”
„Más szülőknek miért megy?”
„Egyáltalán lehetséges ez kiabálás nélkül?”
A rövid válasz: igen, lehetséges, de nem úgy, ahogy sok helyen bemutatják.
A hosszabb válasz pedig pontosan az, amin most ebben a cikkben végigvezetünk.
Az internet tele van tanácsokkal: „maradj nyugodt", „beszélj szépen”, „légy türelmes”
Csakhogy a valóságban a gyerek nem hallgat rád, ugyanazt mondod el 5-ször, időnyomás alatt vagy mert épp elkésel a munkahelyedről, vagy egyszerűen csak kimerült és fáradt vagy...És egyszer csak… elszakad a cérna. Ez nem azért történik, mert rossz szülő vagy. Hanem mert az idegrendszered túlterhelődik. A kiabálás nem nevelési eszköz, haanem valójában egy stresszreakció.
Sokszor úgy tűnik, hogy működik, mert a gyerek abbahagyja (például a kanapén ugrálást), rád figyel és látszóla „szót fogad”. De valójában amit megtanul ebből az a félelem, a feszültség és az, hogy legközelebb elkerülje minden lehetséges módon, hogy kiabáljanak vele. Fontosabb az a kérdés, hogy mi az, amit NEM tanul meg a gyerek amikor kiabálsz vele? Például: nem fogja tudni, hogy kezelje az érzéseit, hogy miért fontosak a szabályok és hogy kell együttműködni másokkal. Ezért érzed azt, hogy ugyanaz a probléma újra és újra visszatér. Minden szülő kiabál néha, te is, én is, mert senki sem tökéletes. A kiabálás nélküli gyereknevelés célja nem az, hogy egyáltalán ne emeljük fel a hangunkat, hiszen ez irreális elvárás lenne bárki felé is, hanem az, hogy tudatosabban reagáljunk és ne pedig automatizmusokból.
Amíg te feszült vagy, kimerült és túlterhelt addig bármilyen tudatos gyereknevelési módszer kapufa. Találd meg azokat a tevékenységeket, amelyek erőt adnak, feltöltenek és amelyektől úgy érzed, hogy kivirulsz, energikusabb leszel!
Fontos kiemelni, hogy a kisgyerekek nem manipulálnak bennünket, egyszerűen csak éretlen az idegrendszerük. Nem idegesítenek direkt és nem akarnak velünk kiszúrni. Nem rosszak, csak éretlenek...Próbálkoznak, hogy meddig mehetnek el, tesztelik a határaidat és most tanulják meg az egyes érzelmeket megnevezni.
A legnagyobb tévhit: „Ha nem kiabálok, a gyerek a fejemre nő”. Valójában nem a hangerő ad tekintélyt, hanem a következetesség. Például: kiabálás: „Hányszor mondjam még?!” Tudatos verzió: „Most pakolás van. Ha nem pakolsz el, a játék pihen holnapig!” Ha így kommunikálsz a gyermekkel, a kiabálás helyett következetes vagy, határokat szabsz és ismerteted a következményt.
Ha minden nap figyelsz arra, hogy legyen meg a közös minőségi idő a gyermekeddel, van idő a közös játékra és a számára szükséges fizikai közelséget is biztosítod, könnyebben megy majd az együttműködés, amikor kérsz tőle valamit.
Ez az egyik leggyakoribb kérdés.
Példamondatok:
Rövid, nyugodt, egyértelmű kijelentések, amelyek biztonságot adnak a gyermeknek.
A legtöbb gyermek akkor nem akar együttműködni a szülővel, ha fáradt, túlingerelt, éhes vagy felborult a napi rutin.
Az ég világon semmi.... :) Mondd el a gyermekednek, hogy sajnálod és magyarázd meg, hogy fáradt voltál! Próbálj meg vele kapcsolódni: öleld át, beszélgessetek! Ezzel megtanítod a gyermeknek, hogy szabad hibázni, de a hibákat ki lehet javítani.
Mert egy idő után a gyermek meg fogja tanulni, hogy kezelje az érzelmeit azért, mert segítesz neki. Megtanulja azt is, hogy tud veled együttműködni és azt, hogy bízhat benned. Ahogy telik az idő, észre fogod venni, hogy egyre kevesebbszer kiabálsz, egyre gyorsabban fogtok tudni egymáshoz kapcsolódni, illetve sokkal tudatosabb leszel, nem automatikusan fogsz reagálni. Ez egy folyamat, ami tanulható és kellő gyakorlással nap mint nap jobb leszel benne...