"A gyászidőszak hossza nem egyforma." - Interjú Szentes-Torkos Dóra pszichológussal

Szülészet-nőgyógyászaton töltött éveim alatt gyakran felmerültek ezek a kérdések ún. korai vetélés, esetleg nagyobb korú várandósság, ne add Isten, időre érkezett baba elvesztése során/után. Sokszor a helyszínen ülve, ott és akkor zajlott a folyamat, együtt vettünk részt benne. A legfontosabb, amit tapasztaltam, hogy osztozzunk a fájdalomban, tanúja legyen a veszteségnek. Már az első pillanattól vegye körül értő figyelem, a veszteséget elismerő tisztelet. Szerencsére, azt kell mondanom, hogy az általam ismert intézményes körülmények között is mindig megkapták a nők, párok a lehetőséget a méltó búcsúra. Ott kezdődik a feldolgozás. Enélkül el sem indul, lehetetlen.

Hazaérve, jó esetben járna a 6 hét a magzatát elvesztett nőnek, a munkaszünet a párjának. Ez alatt az idő alatt is szükséges, hogy körül vegyék, elismerjék kitüntetett állapotát, mentesüljön szokásos feladatai alól. Ekkor tud a gyász a maga szakaszaiban elindulni. A tagadással, majd az intenzív érzelmek, düh, bűntudat, kétségbeesés hullámzásával, mígnem eljön az alkudozás hasonlóan igénybevevő időszaka. Jellemző a veszteséget átélő nő részéről eleinte az intenzív szenzitivitás, sírás. A szégyen, önhibáztatás vagy fokozott bűnbakkeresés. A befelé fordulás, minden interakció kerülése. Pánik szélesebb szociális közegben. A férfiak jóval visszafogottabban gyászolnak. Általában elmondható, hogy ők inkább a megszokott tevékenységeikbe menekülnek. Elhatárolódnak, keveset beszélnek. Kisebb olyan szociális hálóval is rendelkeznek, ahol érzéseiknek, gondolataiknak utat engedhetnének. Ezzel együtt fájdalmuk nekik is mély. Reményeik egy új élet iránt, identitásuk egy része nekik is elvész.

A gyászfolyamat különbözősége sokszor megviseli a pár tagjait. A férfit a nő gyászának intenzívebb, tartósabb kifejeződése, míg a nőt a férfi érintettségének látszólagos hiánya. Erre csakis a kommunikáció fenntartása jelenthet gyógyírt, hiszen csak ezáltal tudják egymás állapotát felmérni, megérteni. Jól jöhet néhány közelálló, akik egy-egy gesztussal ki tudják mozdítani a pár egyes tagjait a saját állapotukból, és elő tudják segíteni egymás megértését.

Egyébként is nagyon fontos, hogy a családtagok, barátok nem túl tolakodó, de időről időre való bejelentkezéssel biztosítsák a pár tagjait arról, hogy elérhetőek, figyelnek rájuk. Főként a veszteséget átélt nők számára nagyon jól eső a tudat, hogy ha éppen igényük van rá, elő hozhatják, megoszthatják fájdalmukat, van rá tér, befogadó közeg. Nekik az ítélet-mentes meghallgatás melletti többszöri felelevenítés segíti a gyász szakaszain való előrehaladást.

Nagyon fontos szerepe van továbbá a rituáléknak is. Ún. korai vetélés, de bizonyos esetekben későbbi várandósság elhalása esetén is kevés a társadalmi lehetőség a szokványos gyászra. Hiszen még alig van tárgyi emlék, egyáltalán külső jel, ami a valóságban is kézzel foghatóvá, láthatóvá tenné a várandósságot, illetve annak elvesztését. Ez külön komplikálttá teszi a perinatális gyászfeldolgozást.

Ilyenkor a pár kreativitásán, egyéni megküzdésén múlik, milyen ceremóniát, rituálét választanak arra, hogy valamilyen módon megemlékezzenek az elvesztett magzatukról, babájukról. Vannak, akik kis dobozt állítanak össze a babához köthető már meglévő dolgokkal, melyet néha kinyithatnak, belenézhetnek. Mások gyertyát gyújtanak a kis ultrahangkép mellett. Van, aki rendszeresen, eleinte nap mint nap megteszi ezt, mely fogódzóként szolgál számára az üresség idején. A gyász későbbi szakaszában már arra is képesek a nők, párok, hogy levelet írjanak a meg nem született babához, és azt esetleg el is engedjék egy patak vizén hajóként vagy egy lufiban lebegve, ezzel is leképezve az elengedést, az elválást. Jó, ha ezt együtt tudják megtenni. Nem is gondolnánk, de meddőséggel küzdő párok egy-egy sikertelen próbálkozás után ugyanezen folyamatokon mennek keresztül. Érdemes hozzájuk hasonló megértéssel viszonyulni!

Honnan tudhatja biztosan a nő, hogy feldolgozta a veszteséget, és készen áll újra a babavárásra?

Van-e bármilyen kapcsolat az elvesztett magzat és az új baba között?

A gyászidőszak hossza nem egyforma. Általában elmondható, hogy aki jobb esélyekkel indul neki egy következő várandósságnak, az látszólagosan legalábbis gyorsabban feldolgozza a veszteséget. Az újonnan megfogant magzattal való ismerkedés idején azonban még visszaköszönhet a korábbi veszteség, összemosódhat a két baba „képe”. Ugyanakkor testileg már készen áll a nő az újbóli befogadásra. Ilyenkor fontos tudatosítani, hogy nem ugyanarról a magzatról van szó. Tanácsosabb más néven szólongatni őt, észlelni aktivitásának, reakcióinak „másságát”. Ugyanis mindig másik babáról van szó!

Akinek kisebb esélye van arra, hogy még egy babája legyen, ha ez még elképzelhető, még nagyobb veszteséget él át. Hiszen identitása visszavonhatatlanul sérülhet, miszerint nem képes (újabb) babát szülni, utódot létrehozni. Komolyabb krízis alakulhat nála, melyben a kudarc, az önhibáztatás, a szégyen, a harag még hangsúlyosabb.

Az is komoly rizikótényező a komplikált gyász tekintetében, minél nagyobb volt az elveszített baba kora. Hiszen ott egyik napról a másikra kell átállni egy teljesen más valóságra a pár tagjainak, akik esetleg addigra már minden részletbe menően megálmodták, megteremtették a baba helyét az életükben. Ott még nagyobb a tátongó űr a veszteség után.

Mikor érdemes szakember segítségét kérni a gyászfeldolgozásban?

Utóbbi esetben feltétlenül, hiszen komoly traumafeldolgozásra is szükség lehet, amit a családtagok, barátok, akármilyen figyelemmel, szeretettel állnak a pár mellett, nem tudnak biztosítani. A traumafeldolgozás során minden apró esemény, történés, átélés hangsúlyt kap, mégpedig az élettörténet ismeretében. Speciális traumafeldolgozó technikák is kellhetnek, hogy a poszttraumás tünetek: az állandóan visszatérő, betörő képek, a témára emlékeztető helyzetek fokozott és tartós elkerülése, a drasztikus hangulatzavar kezelhető legyen.

Amennyiben valaki ezen jelenségeket tapasztalja magán vagy ismerősén, szerettén, feltétlenül javasolt szakembert keresnie, javasolnia. Ez lehet klinikai vagy tanácsadó szakpszichológus, perinatális szaktanácsadó.

Szentes-Torkos Dóra, klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, integratív hipnoterapeuta