betöltés folyamatban...

Roller, bicikli, kismotor...Miért vedd meg a gyermekednek?

Manapság a kisgyermekek már nem töltenek annyi időt a természetben, mint régen. A sok digitális kütyü világában sajnos kevesebbet mozognak, ez pedig kedvezőtlen irányban befolyásolhatja a mozgásfejlődésüket.

Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekünknek nap mint nap biztosítsuk az igényeinek megfelelő szabad játékidőt. Érdemes a legkisebb távok megtételére is magunkkal vinni a gyermek járgányát, akár a közeli boltig megyünk, vagy a közelben lakó rokonokhoz. Már napi 15 perc biciklizés, rollerezés vagy kismotorral való "száguldozás" jótékony hatással bír a gyermek fizikai és mentális állapotára.

Amellett, hogy örömet okoz a gyermeknek, az óvodai vagy iskolai stressz levezetésében is segít, ha valamilyen számára kedves járgánnyal gurul haza az intézményből. Közben csökken a gyermek szervezetében a kortizol szint, így kellőképp le tudja vezetni a nap folyamán felhalmozódott óvodai vagy iskolai szorongást.

Általában 2-3 éves kortól ajánlott megvásárolni a kicsiknek a járgányokat, de vannak olyan gyermekek, akik már 1-1,5 éves korban kismotorral játszanak. Amennyiben a gyermek érdeklődését felkeltette már a kismotor vagy a futóbicikli, mindenképp érdemes beszerezned egyet. Nem baj, ha pár hétig még csak ismerkedik vele, hamar rá fog jönni, hogy kell használni. A lényeg, hogy ne erőltessük, ha ő még nem áll készen arra, hogy felüljön a járgányra.

Öröm nézni a kicsiket, ahogy nő az önbizalmuk, miközben két- vagy háromkerekű járgányokkal nyargalnak. Remekül fejlesztik ezek a játékok a gyermekek egyensúlyérzékét, koordinációs képességeit, a motorikus készségeit, nem utolsó sorban növelik az önbizalmukat, így később egyre bátrabban kipróbálnak majd számukra új dolgokat is. A legtöbb kicsiknek készült járgány már többfunkciós és átalakítható, nagyon könnyen irányítható. Éveken keresztül szórakoztató játék lesz a gyerekeknek.

Nézd meg a két- és háromkerekű játékokat a webshopban!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!

Legfrissebbek

Családbarát vállalatok: ezeknél a cégeknél keress munkát a gyermeked születése után!
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.05.08
Mit tegyek, ha az anyósom a nyakamra jár és mindenbe beleszól? Kommunikációs tippek konfliktus nélkül!
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.05.06
5 bevált tipp a kisgyerekekkel való hatékony kommunikációhoz
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.05.06
Családi programok a Balatonnál – Gyermekbarát ötletek a hosszú hétvégére
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.04.25
Tavaszi nagytakarítás gyerekekkel: tippek, hogyan vond be őket játékosan
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.04.25
Kisgyermekkel a háztartásban: pénzügyi tippek és biztonságos megoldások családoknak
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.04.25
Megnyitotta első magyarországi showroomját az Adinish
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.04.08
Repülés babával vagy kisgyerekkel? Így lesz stresszmentes az utazás!
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.03.29
"Az önvédelem nem ott kezdődik, amikor valaki már meg tudja magát fizikailag védeni" - interjú Kovács Ildikó önvédelmi szakértővel
Interjúk szakértőkkel
2025.03.28
4 gyors regeneráló tipp anyukáknak, ha nagyon húzós napjaid vannak
Várandósságról, szülésről, gyermeknevelésről
2025.03.21

Szakértőink

Maczkó Nóra
pre- és posztnatál tréner, dietetikus, kinesio és kismama tape terapeuta, hormonegyensúly tanácsadó, metamorf masszőr, vezetett meditációs szakember és gyakorló Anyuka
Szentes-Torkos Dóra
Klinikai szakpszichológus, Pár- és családterapeuta, Integratív hipnoterapeuta
Oláh Gabriella
klinikai-és ifjúsági szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta
Horváth Réka
perinatális szaktanácsadó
Vargáné Bella Tünde
furulyatanár és zeneóvodai foglalkozásvezető szaktanár
Szűrné Hodossy Hajnalka
kismama jógaoktató, dúla, szülésfelkészítő tréner, kismama és női intim torna tréner, intim medical specialista, intim fitnesz oktató, babás jógaoktató, hatha jógaoktató
Hegedűs Orsolya
szülő-gyermek-ifjúsági coach, kapcsolatközpontú terapeuta, pedagógus