Már csak pár nap és sok-sok kisgyermek lépi át először a bölcsőde/óvoda kapuját. Szülőként rengeteg kérdés és bizonytalanság van bennünk, hiszen mi magunk is egy teljesen új élethelyzettel találjuk szembe magunkat.
Borbáth Katalin PhD, a neveléstudomány doktora, pedagógiai szakpszichológus, Erőszakmentes Kommunikációs tréner, illetve nem mellesleg gyakorló anya segítségét kértük, hogy válaszoljon kérdéseinkre.
Ha bele tudnánk bújni egy 2-3 éves gyermek bőrébe, akit most először hagynak ott a bölcsiben/óvodában, mit éreznénk?
Jó kérdés, kipróbálnám újra. 😊 De sokféle gyerek, sokféleképpen reagál, főleg attól függően, milyen kötődéssel kapcsolódik a szülőjéhez. Ezért a biztonságosan kötődő és megfelelően felkészített, megfelelő érettséggel érdeklődő gyerekek inkább kíváncsian, mint visszahúzódva. Miközben a kötődési bizonytalanságokkal, nem felkészített, nem intézményérett gyerekek akár szélsőségesen szorongva, pánikolva, vagy apatikusan is reagálhatnak.
Mivel tudjuk megkönnyíteni a beszoktatás időszakát gyermekeinknek? Milyen nehézségekkel találhatja szembe magát a szülő a beszoktatás ideje alatt?
A megfelelő felkészítés nagyon sokat számít. Beszélgessünk a maga szintjén a kicsivel arról már jó előre, mire számíthat, milyen lesz a napja, mi hol leszünk, stb. Ehhez a feladathoz egyébként nagyon sok, a gyerekekkel együtt olvasható mesekönyvek is rendelkezésre állnak. A kreatívabb szülők akár saját, közös játékot is kitalálhatnak, vagy közös mesét, ami erről a várható helyzetről szól. De akár rajzba, gyurmavilágba is foglalhatják a várható eseményeket. Érdemes megismerni a leendő óvoda, bölcsőde környékékét, akár be is menni a kicsivel, ha erre van lehetőség. Jó lenne, ha nem akkor látná először a gondozóját, az épületet, amikor már ott is kell maradnia.
A beszoktatás akkor lehet különösen nehéz, ha nem készítjük fel- bármilyen okból- erre előzetesen a gyermekünket, illetve ha szintén bármi lehet a hátterében- de aktuálisan sérülékenyebb gyermekünk lelkiállapota, a kötődése bizonytalanabb.
Mit mondjunk a gyermeknek, ha sír és kéri, hogy ne hagyjuk őt az oviban/bölcsiben? Illetve mi az, amit semmiképp se mondjunk neki?
Én azt mondanám, hogy nem hagyom ott, ott fogok vele játszani én is, csak később elmegyek egy kicsit bevásárolni/dolgozómba, stb.. Fontos, hogy csak azután menjünk el, amikor már biztonságban érzi magát a gyerekünk, elkezd másokhoz is kapcsolódni. Azt semmiképp se mondjuk neki, hogy butaság sírni, meg hogy okos fiú/lány nem sír, stb. Joga van az érzelmeihez, ha fiú, ha lány, ezt ne vonjuk kétségbe.
Vannak olyan óvodák, ahol kvázi nincs beszoktatás. Szeptember elsején átadja a szülő a gyermeket a pedagógusoknak és legkorábban ebéd után viheti haza. Máshol megengedik, hogy fokozatosan, a gyermek saját tempójában haladva vegye át a szülő helyét a pedagógus. Milyen előnyei és hátrányai vannak egyiknek, másiknak?
Annak, hogy nincs beszoktatási idő, szerintem csak az óvodára, óvodapedagógusokra nézve vannak előnyei, ha egyáltalán- a szülők jelenlétét nem kell viselniük. A beszoktatás az egészséges személyiségfejlődéshez, az érzelmek megfelelő kezelésének tanulásához, az önszabályozáshoz, az egészséges szülő-gyerek kapcsolat, biztonságos kötődés fenntartásához mind-mind elengedhetetlenek. Hátránya csak a ráfordított idő, amikor a szülő kénytelen a munkáját/ többi gyermekének az ellátását, egyéb feladatait úgy alakítani, hogy a beszoktatás előtt álló gyermekére több idő jusson ebben az időszakban. A bölcsődétől/óvodától is fokozott alkalmazkodást kíván ez az időszak. De aki nem rövid távon gondolkozik, az tudja, hogy minden szereplő számára megéri a most befektetett idő és alkalmazkodás.
A pedagógusok szerint teljesen normális jelenség, ha a már régóta szobatiszta gyermekeknél előfordulnak "balesetek" az első időszakban. Milyen jelekből veheti észre a szülő, hogy gyermeke csak a számára idegen környezetre reagál így, vagy esetleg valami miatt erős szorongást él át az intézményben?
A „balesetek” például mindenképpen ilyen jelek, ha ezek, és egyéb, már egyszer „túlfejlődött” viselkedésmódok újra előfordulnak, azt jelentheti, hogy a gyermek visszacsúszott egy korábbi fejlődési szintre az új helyzet okozta feszültségnek köszönhetően. Ilyen jelek egyébként változatos megjelenési formát vehetnek fel: körömrágás, tick, agresszió, vagy visszahúzódás, vagyis bármilyen szokatlan viselkedés. Ezekre érdemes odafigyelni, és ilyenkor igyekezni kellene még inkább megsegíteni az átmenetet a gyermek számára. Ez a segítség lehet az, hogy újra tovább maradunk vele reggel, de akár egy kis szünet is. Pl. megoldjuk, hogy péntekenként nem visszük a gyermekeket az intézménybe, vagy ebéd után hazahozzuk, vagy 3 nap „szabira” megyünk otthon együtt. Lehetőséget adunk a gyermekünknek ilyenkor, hogy érzelmileg „feltankoljon” a társaságunkban, és újult erővel nekivághat ő is , mi is a további intézményes életnek.
A gyermek intézménybe kerülése mérföldkő az egész család életében. Az édesanyák különösen sok kihívással néznek szembe a beszoktatás alatt. Mit tanácsol? Hogy készítse fel a szülő saját magát az új élethelyzetre?
Szerintem ki-ki a saját mentalitásának, érzelmi állapotának, személyiségfejlődésének megfelelően reagál. Azt mondhatjuk, normális, ha ambivalens érzések vannak a gyermek beszoktatása idején a szülőben. Ha egyrészt öröm is, hogy szabadabb lehet, új lendületet vehet a saját élete. De azért egy kicsit gyászol is ilyenkor, hiszen megéli az első tartósabb elszakadás élményét a gyermekétől. Akár féltékeny is lehet a gondozókra, óvónőkre, ha sikerül hamar jó kapcsolatot kialakítani a gyermekükkel. vagy akár el is bizonytalanodhat a saját szerepében. Az a legszerencsésebb felkészülés szerintem, ha előre végig gondolja a lehetséges forgatókönyveket és a gyermek felkészítésével együtt a saját felkészítését is elvégzi így. Ne lesznek számára váratlan érzelmek, főleg, ha beszélget másokkal, más, már tapasztaltabb anyukával, apukával a várható érzelmekről, és az sem baj, ha önismereti munkát is végzett/végez a szülő, hiszen minden nevelési helyzetben óriási segítségére lesz ez az ismeret. Az sem árt, sőt óriási segítségére lehet az önmaga megismerésében és a gyermekével való megfelelő kommunikáció kialakításában, ha a saját érzelmeit fel tudja mérni, és ki is tudja fejezni- persze a gyermek befogadóképességének megfelelő, szelíd módon- a szülő. Ebben egyébként az együttműködő erőszakmentes kommunikációs technika ismerete is óriási segítség lehet. (Aki erről még többen szeretne tudni, olvasson ide vonatkozó cikkeket, többek között talál ilyeneket a honlapomon is.)
Mikor beszélhetünk arról, hogy sikeresen lezajlott a beszoktatási időszak? Mik lehetnek a siker mutatói?
A fentiek fényében sikerrel megtörténhet a beszoktatás, ha tudjuk, hogy mindent megtettünk, dolgoztunk a helyzeten. A siker mutatóit a gyermek boldogságában, kiegyensúlyozott, örömteli állapotban mérjük mind a bölcsőde/óvoda, mind a mi irányunkba. Ha szívesen megy oda, és ha szívesen jön haza is. Ha szorongás, félelem, bizonytalanság helyett kíváncsi felfedező kedvet, érdeklődést, nyitottságot tapasztalunk a viselkedésében.
Dr. Borbáth Katalin oldalát itt érheted el!